Elköltöztünk. Igen, ez most már végleges, határozottan biztos, és teljességgel visszafordíthatatlan.
Hogy miért, azt anya sem tudja megindokolni. Dehogynem tudja! Amit velünk is közöl, az az a rész, hogy immár egy éve elválltak apuval, és ,,nyomasztó a közelében lenni." Ahogy pedig az ő fejében folytatódik a mondat: És London másik felében lakik az a bizonyos volt évfolyamtársam, aki rettenetesen jó képű, borzasztóan jó fej, ha kell, mindig ott van az ember mellett, egyszóval nagyon is bejön, és az új ház közelében lakik. Ezt nem volt nehéz kikövetkeztetni, miután anyut nem lehet levakarni a telefonról, mert egyfolytában SMS-ezik, persze ,,munkaügyben"-csak akkor nem vigyorogna, mint egy tejbetök-, és a és már egy jóideje a munkájából pár órával később ér haza, mint szokott.
De akkor sem értem, miért kell Londonból Londonba költözni. Magyarul a város legnyugisabb környékéből egyenesen bekerülni a nyüzsibe. Könyörgöm, mégis csak -ha hatalmas is-, de egy település!
És hogy miért vagyok ilyen biztos a költözésben?Mert már az utolsó dobozokat pakoljuk be a teherautóba.
Miután átszaladtunk apuhoz a szomszéd utcába, elköszöntünk tőle és Jane kutyámtól -akit nem vihettem magammal, mert hát miért is lehetne számomra legalább egy enyhítő körülmény-, beszálltunk mi is a kocsiba, és elindultunk az új lakhely felé.
A házzal amúgy semmi bajom nem volt, bár szerintem hatalmas lesz az én-, a húgom-, és anya számára.
A hétvége pakolással telt, mindenki berendezte a saját szobáját, és segítettünk kicsomagolni a konyhába, nappaliba és a többi közös helyiségbe szánt csomagokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése