November 11-12 Szombat-Vasárnap

Hétvégén visszamentünk a régi házunkat kitakarítani, hogy el tudjuk adni, és apát is meglátogattuk.
Jane kutyuskám a nyakamba ugrott, amikor meglátott, én pedig megsimiztem kócos kis buksiját. Már nagyon hiányzott!
Anyuék maradtak vasárnapra is, de én inkább visszamentem az új otthonunkba, egyrészt, mert még a saját szobámban akartam pakolászni, másrészt pedig, mert délután jött egy ismeretlen számról egy SMS, bár nem sokat kellett rajta törni a fejem, hogy ki a feladó:
,,Helló, kislány! Holnap szabaddá tudod tenni magad? Ha megfelel, 4-re megy a sajtos-sonkás pizza!"

Így hát vasárnap háromkor már izgatottan készülődtem. Úgy döntöttem, a kedvenc pink csőtoppomat veszem fel egy fehér cicanacival. Kicsit kisminkeltem magam, majd lementem a konyhába megteríteni. Amikor ezzel is végeztem, próbáltam egy kicsit rendetrakni.
Aztán csöngettek, én pedig izgatottan indultam ajtótnyitni. És hát HUH! Egy észveszejtően jóképű pasival találtam szemben magam. És amikor köszönésnél rámvigyorgott, azt hittem, ott ájulok el tőle.
-Szia! Gyere beljebb!-mondtam végül.
-Akkor jó helyen járok, ugye?-kérdezte.
-Szerintem mindenképp-csúszott ki a számon.
Bevezettem a konyhába, letette a pizzát az asztal közepére, majd azt mondta:
-Még elég meleg-mutatott az ételre-, míg kicsit meghűl, mesélhetné magadról valamit. Bár bevallom őszintén, nem nagyon vagyok sz évekig tartó ismerkedés híve, szeretek egyből a közepébe vágni-mondta, miközben helyet foglaltunk.-Ez nem azt jelenti, hogy nekem csak az a lényeg, és hogy már rögtön első találkozásnál. Csak szerintem úgy izgibb, ha nem tudsz mindent azonnal a másikról, hanem közbe derülnek ki apróbb dolgok.
Kicsit mérlegeltem a helyzetet, végül úgy döntöttem, had legyen egy jó napom.
-Ez a helyzet a neveddel is?- kérdeztem, mivel még nem mutatkozott be.
-Jaj, ne haragudj, csak tudod Niall sokat mesélt rólad, így tudtam, hogy te Kitty vagy, és eszembe se jutott, hogy az én nevemet nem említette neked. Zayn Malik vagyok.
-Oké-mosolyogtam rá Áááá, de nagyon helyes!!.-Na és mit mondjak magamról...? Múlt hétvégén pakoltuk át az utolsó dobozokat a régi házunkból. A húgommal és anyummal költöztünk ide, de ők most visszamentek hétvégére takarítani. Volt egy kutyusom, de őt sajnos ott kellett hagynom apunál.
-Ezek szerint elválltak a szüleid-állapította meg.
-Igen-de ennyiben hagytuk a témát, most nem akartam a részletekbe belemenni.
-Na tehát elsőre elég is ennyi. Megnézzük, mi lapul a dobozban?
Bólintottam, és kíváncsian kinyitottam azt. De csak egy pizzát találtam benne. Ezek után valami másra számítottam, de mindegy.
Bár a pizza nem volt felszelve, így megpróbáltam én darabokra vágni.
Zayn először csak mosolyogva figyelt, majd így szólt:
-Rossz nézni, amit szegénnyel művelsz! Segíthetek?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Hát az jó lenne-mondtam őszintén, és nyújtottam neki a kést. De ő nem vette el, hanem odasétált hozzám, szorosan mögémlépett, jobb kezével megfogta az enyémet, és együtt szeltük fel, bal kezével pedig átölelte a derekamat. Először megzavarodtam a hirtelen közelsége miatt, és ezt észre is vette rajtam.
-Bocsi, lassíthatok kicsit. Miattad megéri picit várni-kacsintott rám, miután alaposan végigmért.
-Nem kell, csak nem tudtam, mennyire gyors az a gyors.
-Akkor megpróbálkozunk az első szelettel?
-Naná!-vágtam rá.
-Szuper!-jelentette ki Zayn, amikor kész lettünk.-A másodikat szeldd el egyedül!
-Oké, de nem ígérek semmit!-figyelmeztettem.
Mikor nekiálltam, ez az iszonyathelyes fekete hajú srác elkezdte csókolgatni a nyakamat. Persze, hogy nem tudtam a pizzaszelésre koncentrálni. Pár mm-en múlott, hogy nem az ujjamat vágtam el.
-Hékás, ez így nem fog menni-,,szidtam le'', de leraktam a kést, és felé fordultam.
Nem sokat tétovázott, azonnal megcsókolt, a kezei pedig elindultak a hátsó felem irányába.

November 10. Péntek

Következő nap a suliban ,,Na ezek eddig bírták együtt... de mégis miért vannak még mindig jóban?" pillantások kíséretében telt.
Nagyszünetben egyszercsak Hazza lépett oda hozzánk.
-Jéé, hát mégsem vagytok összenőve?!-kérdezte gúnyosan.-És hogy-hogy nem nyaljátok-faljátok egymást állandóan?! Itt valami bibi van... Csak nem rájöttél egy nap után, hogy rosszul döntöttél?
Annyira felhúzott, hogy a képébe vágtam az igazságot, talán kicsit hangosabban a kelleténél:
-Liam a bátyám!
Harry látványosan visszafolytott egy mosolyt, majd elnézést kért, hogy mennie kell, mert a barátnője várja.
Így az iskolában mégjobban elindultak a pletyók.  Volt olyan verzió, ahol dedós játéknak vélték a dolgot, de volt ahol gondolkodtak azon is, hogy talán igazat beszéltem.
-Kicsit megleptél, hgy így ,,felvállaltál."-jelentette ki Liam a történtek után.
-Mert miért ne? A bátyám vagy, vagyis leszel, és nekem most nagyon szükségem van egy nagytesóra, így miért kellene titkolni?

Délután megint depis hangulatom volt, ráadásul egyedül voltam otthon, és semmi kedvem nem volt kaját készíteni. Így rendeltem egy pizzát.
-Helló, kislány!-köszönt a nálam alig pár évvel idősebb, kékszemű, szőke pizzafutár.
-Helló!-köszöntem vissza.
-Ide jön a sonkás-sajtos pizza?
-Igen, az enyém-bólintottam.
Miután kifizettem a kajámat, megjegyezte a helyes szöszi, hogy nem nézek ki túl fényesen.
-Hát az meglehet. Tudod, tegnap derült ki, hogy anyunak új barátja van, és már tegnap itt is volt bemutatkozni a fiával együtt, aki az egyik osztálytársam-mondtam. A fiú szemében megértést láttam. -De bocsi, nem akarlak ezzel untatni!
-Az én szüleim pedig most vállnak. Nem untatsz vele, meg úgyis te voltál mára az utolsó, akihez mennem kellett.
-Akkor nincs kedved picit bejönni? Úgy is túl nagy nekem ez a pizza...-Nem tudom, hogy jött, de úgy éreztem, jó lenne dumcsizni egy kívülállóval, és szerintem neki sem ártana.
-Hát nem tudom-mondta kissé bizonytalanul.
-Bocsi, hogy így letámadtalak! Abszolút megértelek, nem is ismerjük egymást, meg elhiszem, hogy nem akarsz egy vadidegennel társalogni ilyen családi dolgokról, vagy akármiről. Ne haragudj!
-Nem, semmi baj! De lehet, hogy nincs igazad, és időnként jobb ilyen témákról olyannal beszélni, aki nem lát bele annyira...-nézett a semmibe elgondolkodva.
-Ez azt jelenti, hogy mégsem olyan esélytelen az ötletem?-csillant fel a szemem.
-Hát... talán nem...
-Szuper!-mosolyogtam rá.-De akkor befelé, mert el hűl a pizza!
-Az nagy kár lenne!-helyeselt.

-Öhm, Kitty Moon vagyok-nyújtottam neki kezet.
-Én meg Niall Horan.
Közben megterítettem, és az asztal közepére tettem a pizzát.
-Vegyél nyugodtan!-kínáltam, miközben kivettem az első szeletet. Mindketten csendben ettünk, de ez már kezdett kínossá válni.-Kezdjem én?-törtem meg a csendet, mire ő lassan bólintott. -Nagy körvonalakban: Apáék tavaly váltak el, állítólag, mert sokat veszekedtek, de szerintem az az oka ennek is, mint ami az ideköltözésünknek: egy másik pasas. De a legnagyobb szívás az volt, hogy egy nappal előtte, mint hogy anyu bemutatta a férfit és annak a fiát, összejöttem valakivel a suliban, és hát a két srác egy és ugyanaz a személy volt...
-Juj, az elég gáz! Szegény! És mit csináltatok?-kérdezte.
  Én elmeséltem mindent, majd ő beszélt a családjáról. Közben elfogyott a kaja, így átültünk a kanapéra, és ott folytatta a mondandóját.
Gondolatban kicsit elkalandoztam: Hogy nem tűnt nekem eddig fel, hogy ennyi helyes pasi van Londonban?! Vagy csak itt,és mégis jó volt ez a költözés? És hogy lehet Niallnak ilyen szép szeme?!?!?
Aztán visszakanyarodtunk a Liames témához, és amikor látta, hogy egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában, együttérzően megszorította a kezemet. De mielőtt még elkezdhettem volna reménykedni, megszólalt:
-El nem tudnám képzelni, mi lenne, ha ez velem meg a barátnőmmel történne...-Miii?! Neee! Miért nem jön össze nekem semmi egyetlen jó pasival sem?!?! De igyekeztem ezt nem nagyon kimutatni, és hangosan kimondva azt kívántam neki, hogy semmilyen hasonló helyzetbe ne kerüljön.
Még picit dumáltunk, de a gondolataim ismét máshol jártak.
Aztán Niallnek nemsokára mennie kellett. Próbáltam marasztalni, de lehet, hogy elég mű volt.
De a szőke herceg még az ajtóból visszafordult:
-Neked akkor most nincs barátod, ugye?
-Nincs-feleltem tétován. El nem tudtam képzelni, hogy mit akarhat.
-Csak mert az egyik barátom nemrég szakított a barátnőjével, és szerintem tök összeillenétek. Majd picit mesélek neki rólad. Aztán ha tetszik neki az ötlet, és te sem vagy ellene, akkor elintézem, hogy a következő pizzát ő hozza ki-kacsintott rám.-És természetesen ingyen, mert ennek a nagy részét én ettem meg.
-Oké-mosolyodtam el, bár fogalmam sem volt, mit kéne gondolnom a helyzetről.
-Na szóval kösz mindent, és rendelj még tőlünk, kislány! Helló!-intett.
-Nics mit, és fogok! Szia-köszöntem el én is.

Vacsira hazaért mindenki, és nekem eszembe jutottak a tegnapiak. Gondoltam kicsit megleckéztetem anyát:
-Anyu! A mellettem levő szoba majd lehet Liamé?
Drága anyukám lassan felém fordult elkerekedett szemekkel, míg a húgom értetlenül nézett rám.
-Ezt hogy érted?-adta végül anyu az ártatlant.
-Úgy, hogy Liam lakhat-e a mellettem lévő szobában?- ismételtem meg a kérdést.
-Még mindig nem értem, mire gondolsz.
-Tulajdonképpen nem ez volt a lényeg, habár azért jó lenne, hanem az, hogy nem felejtettél-e el valamit elmondani nekünk?
Nem hinném...Mivel-
-Én meg nagyon is hiszem!-vágtam közbe, de próbáltam nyugodt maradni.-Tudod, Liam kicsit jobban be van avatva, mint mi.
-Elárulnátok, hogy miről van szó?-nézett ránk értetlenül Molly.
-Csak arról, hogy komolyabb okai is voltak a költözésünknek, mint hittük. De ezt már anya szeretné elmondani-néztem rá jelentőségteljesen.
-Hát lányok...szóval az a helyzet...
-Hogy?-kérdeztük egyszerre.
-Hogy lassacskán szeretnénk összeköltözni Will-lel-nyögte ki, és a reakcióinkat próbálta figyelni.
Molly tátott szájjal bámult, én viszont kifejezéstelen arccal, de egyenesen anyu szemébe néztem.-Akkor ezen borultál ki tegnap?-kérdezte.
-Hogyne! Kinyílt az ajtó, és egyből tudtam, hogy ide fognak költözni! Valószínű!
-Hát akkor?-faggatott. Szegény tesóm még mindig nem jutott szóhoz.
-Mindössze azért, mert a srác az osztálytársam!!!-Úgy gondoltam, a részletekbe inkább nem avatom be őket.
-Juj!-kapta a szája elé a kezét anyum.-Ne haragudj, nem tudtam!
-Nyugi, már rendeztük a dolgot bátyussal.
-Mii? Bátyus?-értetlenkedett a húgom.-Amúgy nem ő volt ott a cukrászdában múltkor?
-De! És gondolj csak bele, ha anyáék összeházasodnak, mindketten a húgai leszünk! Na köszönöm a vacsorát!-azzal felálltam, és anyára hagytam a további magyarázatot Molly részére.

November 9. Csütörtök Kitty szemszöge

Reggel már várt Liam a suli előtt, és kézenfogva sétáltunk be az osztályba. Páran megbámultak bennünket, de engem nem érdekelt, boldog voltam.
-Tegnap beszéltem vele-böktem a fejemmel Hazza felé, miután ő is végigmért minket.
-És mit mondott?-kérdezte a pasim-hmm, milyen jól hangzik!-feszülten-ez már nem...
-Hát ő csak egy ,,Sajnálom''-ot, én viszont megmondtam neki, hogy téged választottalak-erre viszont már elmosolyodott, és szorosan magához ölelt.
Egész délelőtt együtt lógtunk szünetekben, és így tettünk volna délután is, csak sajna Liam sem ért rá, és én is kaptam egy SMS-t anyától, hogy négyre mindenképp legyek otthon.
Három ez-már-az-utolsó búcsúcsók után sikerült elválnunk, és mindketten elindultunk hazafelé.

Fogalmam sem volt, mit akarhat anya. Bár utólag visszagondolva, addig volt jó nekem...

-Sziasztok!  Ugye itthon van mindenki?-köszönt anya, mikor megérkezett fél ötkor...
-Szia! Persze, fél órája várunk rád!-válaszoltuk.
-Úúú, bocsi csajok! Na de gyertek, üljetek le! -Ajjaj! Ez már nem jól kezdődik!-Szóval az a helyzet, hogy tudjátok, van Will, a volt évfolyamtársam...-Én megmondtam, hogy rosszul kezdődik!-És hát vele kicsit komolyabbra fordult a kapcsolatunk...
-Mikor tudtam én már ezt...-morogtam magam elé.
-Szóltál valamit?-nézett rám anya.
-Csak annyit, hogy ez már sejthető volt. Akkor ennyi? Mindenki ,,happy'', mehetünk?
-Khmm, még nem igazán. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ti is megismerkednétek vele?
-Azaz?-kérdezett vissza Molly.
-Azaz-anya nagy levegőt vett-meghívtam őket öt órára.
-Mi vaaan?! Meghívtad őket?!-óóó, neee! És mi a többesszám?!
-MA, ÖT ÓRÁRA?!-akadt ki a tesóm is. Basszus, de 16:45 van!!
-Igen. Talán nem volt jó ötlet? És azért őket, mert van egy veletek egyidős fia.
-Szuper...-mondtuk Molly-val  egyszerre.
-De ő tabu!-kacsintott ránk anyu. Hát ezt mindjárt gondoltam... Csak nem fogok a ,,tesómmal'' járni?!

Fogalmunk sem volt, mit kéne fölvenni, de azért valami kicsit csinibbet találtunk, és pont csöngetésre leértünk.
-Figyu lányok, gyertek ti is ki az előszobába!
-Muszáj? Nem várhatunk itt?-nyafogott a húgom.
-Szeretném, ha kijönnétek-mosolygott ránk izgatottan anyu, de valahogy a jókedve nem ragadt át ránk is.

Anyu kitárta az ajtót, én először lefagytam, agyamban csak ez a egy szó ismételgette önmagát: ,,NEM''. Majd ezt a tagadószót üvöltve rohantam föl a szobámba, és kulcsra zártam az ajtót. Sikítottam. Sírtam. Visítottam. Bömböltem. És már a nemrég viccből elhangzott mondat is az eszembe jutott, és nem hagyott nyugton:,,De ő tabu!''
Elaludtam. Végül lehanyatlottam az ágyra, és a takarót szorosan magamhoz szorítva zokogtam.
Szemem előtt végigpörögtek a Liammel együtt töltött percek. Az első napomtól az új suliban, egészen addig, míg kinyílt az ajtó, és vele találtam magam szemben. Itt a saját sikításomra riadtam föl, ami ismét csendea zokogásba fulladt.
Ezután vettem csak észre, hogy valaki halkan kopogtat az ajtómon, a nevemen szólítgat, és olyanokat kérdez, hogy jól vagyok-e, és hogy bejöhet-e a szobámba. Először nem tudtam, nem akartam felismerni ezt a hangot. De amikor sikerült, újabb bőgéshullám tört rám. Természetesen a volt pasim, -akivel komoly egy napot értünk meg-volt az.
-Nyugodj meg picit!-kérlelt.-Had menjek be! Légyszives!
-Nem!-szólaltam meg végre először.-Az anyám szeretőjének vagy a fia!-vágtam a fejéhez. És most jöttem rá, hogy még mindig mennyire ragaszkodom apához.-Azt hittem, hogy végre van egy jó fej, helyes pasim, erre pont neked kellett abba a kicseszett ajtóban állnod! Köszönöm! Nagyon jól esett! Mellesleg, ha nem lettél volna, akkor most enyém lenne a suli legjobb pasija! Igen, ezt tudod te is, nagyon jól! Ha vártál volna még egy napot, akkor most mindenkinek minden tökéletes lenne, de nem! NEM!-törtek elő belőlem a kikívánkozó szavak. Nem érdekelt, hogy nem ő tehet róla, és hogy egyedül őt érdekli, hogy mi van velem, de jól esett kiadnom magamból mindent, és hát szerencsétlenségére pont ő volt itt.
E kitörésem után sikerült tényleg kicsit lenyugodnom, és már csak a könnyeim folytak patakokban.
Így tiszta fejjel rájöttem, hogy mekkora marhaságot csináltam az előbb.
-Liam! Itt vagy még?-hüppögtem.-Liam? Liam...?-miután nem kaptam választ, föltápászkodtam, és kinyitottam az ajtót.
A srác, akit valószínűleg halálosan megbántottam, az ajtóm mellett ült a fal tövében, és fejét a térdére hajtva sírt. Erre a fájdalom mégjobban a szívembe hasított.
-Leülhetek?-kérdeztem félénken.
Erre végtelen szomorúsággal a szemébe felemelte a fejét, rám nézett, és bólintott.
Nem álltak  össze a mondatok a fejemben, csak annyit tudtam kinyögni:-Kérlek ne haragudj rám!
Azután pedig ismét dőlni kezdtek belőlem a szavak, könnyeim bőséges kíséretével.
-Kérlek, bocsáss meg! Abszolút nem te tehetsz erről az egészről! Sőt! Én csak hálás lehetek ezért a pár napért, amit veled töltöttem!
Anyuék válása után végre először tényleg boldog voltam, úgy éreztem, ismét van helyem a világban, melletted.
Amit apukádról mondtam, azt sem gondoltam komolyan! Mint mondtam, anyuék már rég elváltak, de tudod, apu nagyon hiányzik.
Aztán a Hazzás rész. Egy ideig tényleg őrlődtem a jó fiú-rossz fiú témán, de végül minden kétség nélkül melletted döntöttem, most se tennék másképp.
És örülök, hogy nem vártál még egy napot. Szüleink miatt történt, ami történt, de semmiért sem adnám azt az együtt töltött délutánt. Meg a ma délelőttöt. Meg azokat, amik még hét elején voltak.-mondtam mindent magam elé, és Liam is kerülte a pillantásomat.-Szóval tudom, hogy ezek után hatalma kérés, és teljesen megértem, ha nemet mondasz, de van rá esély, hogy meg tudsz nekem bocsájtani?-néztem most már rá, nagy, reménykedő szemekkel.
Felemelte a fejét, és kissé elmosolyodva így felelt:-Persze, hugi!-majd hüppögve megöleltük egymást.
-Azt mondtad, hogy hugi -néztem rá kérdőn.
-Elvégre a bátyád vagyok, nem? Na jó, még hivatalosan nem, de szerintem a szüleink nem járnak messze attól, hogy így legyen.
Erről eszembe jutott apu, és könnyek szöktek a szemembe.
-Szóval már itt tartanak?
-Nem megyünk inkább be a szobádba?
-De, persze, gyere csak!-Bementünk, és lehuppantunk az ágyamra.
-Tehát te nem igazán voltál beavatva, ugye?
-Ami azt illeti, nem. Anyától tulajdonképpen ma tudtam meg... nem mintha nem sejtettem volna...
-Akkor most nagyon nehéz lehet neked-mondta, és igaza is volt.
-Na, de mégis mennyire komoly a dolog?
-Nem tudom, lehet, hogy nem kellene elmondanom neked... de belegondoltál abba, hogy miért kellett elköltöznötök, és hogy miért ilyen nagy ez a ház?-próbált rávezetni Liam a megoldásra.
Én ismét a könnyeimmel küszködtem, és lassan rázni kezdtem a fejem, de belül visítottam, hogy ,,NEM''.
Liam tétován átkarolt, én pedig zokogva hozzábújtam.

November 8. Szerda Liam szemszöge

Ezt nem hiszem el! Végre egyszer bejövök egy jó csajnak, ráadásul ő is nagyon tetszik nekem, de persze neki is Ő kell... Egy fenét Ő, hanem szépen sorban az összes csajszi.De akkor is, miért nem tudott egy kivételt tenni?! Amúgy biztos vagyok benne, hogy csak azt akarja megakadályozni, hogy az én barátnőm legyen. Meg persze eddig minden nőnemű tanuló nála ,,kezdett'', és gondolom nem akar szokást változtatni.
De sajnos nincs olyan csaj, aki nemet mondana neki. És igen, tagnap leselkedtem. Utánuk mentem. És hát sajna láttam egy csókot is elcsattanni. Viszont itt már nem bírtam tovább, és ahogy tudtam, rohantam az ellentétes irányba. Nem bírtam tovább nézni, mert éreztem, hogy ez a lány fontos nekem.

Az iskolában egész végig feszült volt, kicsit tartózkodó, és állandóan körbe-körbe nézegetett a folyosón, mint akikeres valakit. Ez egészen addig tartott, míg meg nem látta Harryt, aki rá sem nézett. Utána mintha megkönnyebbült volna, és olyan volt, mint azelőtt.
Fogalmam sem volt, hogy most mi van Harry és közte, de úgy döntöttem, amíg velem van azt kihasználom, és nem ezen fogok rágódni.
-Neeem, még mindig nem jó!-próbálta délután a halmazokkal való műveleteket a fejembe verni.- Az unió jele az ,,U''. Olyan mint egy ,,u'' betű, csak nincs szára. A metszet pedig ennek a fordítottja. Ez pedig egy kis ,,m'' betűre hasonlít, csak ennek sincs szára, és nem fejezed be.
-Szóval egy kis ,,n'' betű.
-Igen, olyan, de arról az életbe nem fogod megjegyezni, hogy az a metszet.
-És ha mégis sikerül?-kérdeztem.
-Nem én mondtam, hogy nem vagy jó matekos...-mosolyodott el.-De ha mégis sikerül, akkor egyel kevesebb házit kapsz.
-Miii? Házit is kapok?-lepődtem meg.-Nemáár! én semadtam neked föciből!-próbáltam valamit tenni ellene. Mert akkor fogadhatok még egy matektanárt, hogy ne égjek le előtte. Bár ez lehet, hogy már megtörtént.
-Hát a föcit így is, úgy is meg kell tanulnom. Mit szeretnél még ahhoz hozzátenni? Bőven sok az is-nevetett.
-Mintha a matek az nem lenne az-makacskodtam.
-Az egy dolog, hogy nem volt túl kevés, de egy szavad sem lehet, mert a házit már egytől egyig megcsináltuk.
-De ez akkor sem ér!-Már nem volt semmi ötim, hogy mit mondjak, csak szimplán tiltakoztam.
-Mert miért ne érne? A matekot csak úgy tudod megtanulni, ha gyakorolsz, gyakorolsz, és gyakorolsz.
-De mi van, ha nem tudom megoldani?-nyögtem ki végül, és lesütöttem a szemem.
-Ettől félsz?-lágyult el a hangja.-Egyrészt nem versenyfeladatokra gondoltam, másrészt csak én fogom látni-hát nekem épp elég ez is-, harmadrészt pedig abból fog kiderülni, hogy mi megy, és mit kell még gyakorolni.
-De nekem semmi sem megy!-mondtam elkeseredetten.
-Már hogy ne menne!-simogatta meg a hátam.-Naa, nézz rám! Gondolj bele, hány feladatot megoldottunk ma!
-Épp az,  hogy megoldottunk, mert nekem nem megy!
-És mitől fog jobban menni, ha itt nyavalyogsz, vagy ha még megcsinálunk öt példát?
-Nem tudom. Szerintem hagyjuk a francba...-na ennyit  arról, hogy kihasználom, amíg velem van... itt sajnáltatom magam... Most biztos tiszta szánalmasnak gondol. Az is vagyok.
-Ahogy szeretnéd-sóhajtott.-Nem akarom ráderőltetni, és bocsánat, lehet hogy első órának kicsit sok volt. De ha meggondolod magad, szólj nyugodtan, továbbra is szívesen segítek...ha tudok...-mondta őszintén, kicsit elkeseredve. És talán kicsit lelkiismeret-furdalással, amiért úgy érezte, hogy ő cseszett el valamit.
És... szomorúság is bújkált a hangjában. A francba is, hogy lehetek ilyen béna?!
-Kitty!-szólaltam meg, mikor már indult kifelé a szobámból.
-Igen?-fordult meg.
-Figyelj, egy kis pihi után nem magyaráznád el előről az egészet? És ígérem, megpróbálkozom a házival is.
Láttam, hogy mosolyra húzódik a szája és felragyog a szeme, miközben visszajön, ledobja a cuccát, én pedig felállok, hogy megöleljük először egymást.
És most nem szabad elszúrnom!
Kicsit engedtem az ölelésből, de teljesen nem eresztettem el. Mélyen a szemébe néztem, miközben lágyan, de szenvedélyesen megcsókoltam. Ezután Kitty kicsit elhúzódott. Lehet, hogy mégsem volt a legjobb ötlet, de akár hogy is lesz ezek után, nekem megérte.
Ám Kitty egy kis ideig összeszorította a szemét, majd ő kereste az én tekintetem, és most ő csókolt meg engem.
A matekról ennyit, a délután hátralévő részében összebújva beszélgettünk.
Ő elmesélt minden Harry-vel kapcsolatban, és hogy döntött: engem választ. Én pedig bevallottam, hogy leselkedtem utánuk. De ő erre csak elmosolyodott, és mégjobban hozzám bújt.